Tippek Jannához
Üdv!
Kezdjük is az elején ő egy Támogató hős,aki nagyon jól meg tudja védeni az adott hőst, ha szeretné.Erre nagyon jól szolgálnak a képességei amit tekintsünk is át,fontos nem sebző Támogatóról beszélünk,persze a késői játékban abból sem lesz hiány, köszönhetően az új Passzív képességének.
Fontos: Első látásra egy nagyon könnyű hősnek tűnik, de tisztában kell lennünk elég sok dologgal, a töltési időkkel elsősorban,és a sebzésünkkel (mert némi azért van), manánkat is figyeljük mindig, mert az ellenfél ezt könnyen kihasználhatja mind minden hősnél!!Fontos hogy véletlenszerűen ne nyomkodjuk a képességeinket mert a költségeik sem nagyon olcsóak,és mikor szükség lesz rá töltési időn lesz,vagy éppenséggel manád nem marad ez jellemző minden képességre.
Passzív (Hátszél): Janna mozgási sebessége passzívan 8%-al nő, és ez a bónusz közelben tartózkodó szövetséges hősökre is kiterjed,ha Janna irányába haladnak.
E miatt érdemes általában egy kicsit az illető előtt mozogni/mögötte, de figyeljünk oda mert nem TANK hősről beszélünk,persze ő is bírja a gyűrődést de nem úgy mint, egy Leona vagy Braum, stb... (Ezt is jobban tudja szemléltetni egy másik Janna ha látod hogyan használja ki ezt)
Ezen kívül Janna alaptámadásai további varázssebzést okoznak a bónusz mozgási sebessége alapján. (1/7/13 szinteken növekszik a bónusz sebzésünk a mozgási sebességünkből 15%/25%/35%)
Q Süvöltő Hurrikán: Janna egy adott területen megváltoztatja a nyomást és hőmérsékletet folyamatosan növekedő vihart hoz létre.A varázslat újraaktiválásával szabadjára eresztheti a vihart.Az elszabadult vihar abba az irányba indul, amerre Janna megidézte és megsebzi illetve fellöki az útjába kerülő ellenfeleket.
Ezt a képességet érdemes néhány esetben minél hamarabb aktiválni még egyszer, ha látjuk,hogy felénk tart egy Alistar aki Q-W combójával lerohan,és egyben fellök , nos a lerohanását ezzel meg tudjuk szakítani így neki ez töltési időre kerül. (Ezt mind észre venni van időnk,mert nem rögtön történik 0,3-4 mp alatt, kis rutin kell a hőshöz.)Azonban Leonánál megint más a helyzet,mert az ő E képességét is megtudjuk szakítani,így nem csúszik ránk vagy másra. Ha van egy Miss Fortune az ellenfélben, ne azon gondolkozzunk, hogy érdemes e őt választanunk mert igen, mert az Ultiját (R) meg szakíthatjuk,és itt érdemes addig húzni és nagyon figyelmesen követni az eseményeket,és az ő teendőit figyelni.
Ugráló hősök ellen a leghasznosabb: Jax ; Lee Sin ; Akali stb... mivel az ugrásukat megszakítja.
Ez a képessége a hősnek nagyon sok mindent befolyásol,így ezt megtanítani használni nem nagyon lehet,talán ha látod hogy más Jannák hogyan használják az segít a legtöbbet.
Összegezve: A Q képességünket védelmezésre tartogassuk <--(!!!) van,hogy érdemes sokáig húzni (mármint,hogy a fellökés időtartama tovább tartson),és ne féljünk használni,és érdemes vele előre tippelni (ami valóban nehéz).
W Szellő: Janna megidéz egy levegőelementált,amely passzívan növeli a mozgási sebességet és lehetővé teszi,hogy áthaladjon az ellenséges egységeken.Ezt a képességet arra is használhatja,hogy sebzést okozzon és le csökkentse az ellenfél mozgási sebességét. A képesség tötlési ideje alatt a passzívja hatás elveszlik.
Itt a passzívunkból kapott mozgási sebesség alapján működősebzést is bele számolja, ez a képességünk sebez elég sokat, (alapból 250-et kb), érdemes ezzel kezdenünk a harcot,mivel elég jól lelassítja az ellenfelet,így nehéz lesz elrontanunk a Q képességünket, DE megeshet (lásd, Kalista/Vayne esetét).
E A vihar szeme: Janna megidéz egy védelmező szél vihart ami megvédi az adott szövetséges hőst,vagy a tornyot a sérülésektől,valamint megnöveli annak a sebzését.
Ez is az egyik legfontosabb képességei közé tartozik (mind az de ezt inkább hagyjuk), Bár itt a leírás is elmond mindent így sok hozzá fűzni való nem akad. Amire itt oda kell figyeljünk: az elején nagyon sok a töltési ideje alapból ( 18 mp ),így érdemes a harcokban oda figyelni (főleg a korai szakaszban), és olyan nagy számottevő sebzést sem ad az elején ( 5 ), de később viszont nagyon OP-vá válik. ( 40 Fizikai sebzés ,és 210 sebzés levédés, kevésnek tűnik, de a szélharcos áldása mesterséggel mindjárt nem). Ez a képessége miatt érdemes, egy kicsit hátrább maradni főleg ha nagyon kevés az életerőnk. (Némi runint igényel mint minden képessége)
R A monszun: Janna egy mágikus viharral veszi körül magát,ami hátra löki ellenségeit. Miután a vihar elült,enyhítő szellő gyógyítja a közelben lévő szövetségeseket amíg a képesség aktív.
Itt is a képesség leírása elmond mindent, itt érdemes figyelni a szövetségesekre nagyon, e miatt érdemes szinte majdnem a harc közepébe menni,de azért arra is oda figyelni,hogy azt ne nagyon zavarjuk meg (azért hogy harcolhassanak nyugodtan mi meg csak gyógyítsuk őket), de néhány esetben érdemes,de ha nagyon fontos akkor szó szerint tényleg semmivel ne foglalkozzunk csak azzal hogy a csapattársunk túlélje esetleg még gyilkosságot hozzunk el,mivel nagy eséllyel úgy is menni fog a harc hogy ellököd őket,bár elég sokszor ez hasznos, ehhez is némi rutin kell mikor mit érdemes.
Agresszívításról: Ha te Jannázol és az ellenfélben egy Sona van,érdemes passzívan játszani,és várni arra,hogy a kezdeményezzen,mivel úgy is fog a Q képessége miatt lesebezni szépen lassan, E miatt érdemes megint hátrább maradjunk,hogy az illetőt le tudjuk pajzsolni és levédeni a passzívjának a sebzését/Q-jának. Az ultija (R) miatt érdemes Mikaela tégelyét venni hogy kiszedhessük belőle magunkat vagy az illetőt, ugyan ez elmondható Leonánál,és szinte mindenkinél. Alacsony szinten játszhatsz agresszívan, Arany 4-5 ( divízió). Mert itt már van olyan ember aki meg fizeti az agresszívításod (azaz megölnek). Szinte mindenki ellen nagyon jól működő Támogató egyedül csak Soraka / Lulu tud szembe szállni veled, de ha van Mikaela tégelyed akkor már senki! ;)
Tárgyak: Kezdésnek: Ősi érme és az újratölthető ital mivel kevesbb pénz pocsékolunk e miatt az életerő italra, emiatt hamarabb meglhetet a Hivők töménjénk ( Ardent censer). Utána ezt az Ősi érmét fejlesszük tovább Nomádok medáljává de közben a sebesség cipőjét is vegyük meg amic sak szimplán 25 mozgási sebességet ad (300 arany) , majd utána rá menni az Ardent censerre. Utána a Megváltásra ( Redemption ), majd megint a támogató tárgyunkat fejlesszük tovább, az Oázis Szemére (amivel őrszemeket is tudunk kihelyezni, majd itt lecseréljük a wardolós cuccost a 4-esben, a látó fejlesztésre) Utána a az Iron solarik medálját aztán athéné szentségtelen grálja.
De van mikor e sorrendet fel kell borítsuk! az elején marad minden ugyan úgy, csak a censer után rögtön a Mikaela Tégelyére van szükségünk (ami a CC-t szedi le az illetőről, és egy kis mozgási sebességet is ad neki; Pl.: Morgana Q R , Leona Q R ; Malzahar R stb.. (rengeteg ilyen hős van) , fontos egyszerre csak az egyiket szedi le, nem fog egyszerre kettőt) Utána megint megy minden tovább, csak az athéné szentségtelen grálja már nem fér el így azt hagyjuk ki,mert ugye helyette van hamarabb a Tégely.
Képességek fejlesztése: (Lvl: szint) Lvl 1. E ; Lvl 2 Q ; Lvl 3 W ; Lvl 4 E ; Lvl 5 E ; Lvl 6 R ; Lvl 7 E ; Lvl 8 Q ; Lvl 9 E ( itt már maxon van az E-nk fejlesztése) Lvl 10 Q ; Lvl 11 R ; Lvl 12 W ; Lvl 13 Q ; Lvl 14 W ; Lvl 15 Q (Itt is már maxon van a Q-nk fejlesztése) ; Lvl 16 R ; Lvl 17 W ; Lvl 18 W (Itt is már maxon van a W-nk fejlesztése) Én általában igyekszem ezt meg csinálni, de van mikor másképp alakulnak a dolgok, úgyhogy neked is Te magad kell le teszteld mi hogyan működik,ahogy a tárgyaknál is,bár ezeket ajánlom én.
Utólag még ezek lehet ,,finom" hangolásra kerül, azaz néhány dolog változik, úgyhogy érdemes még ide vissza nézned! Remélem segíthettem!Helyesírási hibákért elnézésed kérem
Hamarosan ismét találkozunk! ;)